Újabb szakaszok

Írta: Maginfo. Téma: Utazás

Vitaalapként szolgál az a kérdés, hogy az autópályamatrica, mint útdíjfizetési eszköz megfelelő-e vagy sem; hogy ez anyagilag kedvező megoldás-e vagy sem, az azonban tény, hogy 2018-tól azoknak is a pénztárcájukért kell nyúlniuk matricavásárlás érdekében, akik eddig két, még nem díjköteles sztrádaszakaszt használtak. 

 

Két új díjköteles pályaszakasz

2018 január 1-től már minden olyan autóvezetőnek szükségszerű autópályamatricát vásárolni, akik eddig két olyan úton közlekedtek, amely idáig nem volt díjköteles. Az új év kezdetétől ugyanis az M85-ös Csornát elkerülő második szakasza, valamint az M35-ös Debrecen utáni folytatásának első üteme fizetős pályaszakasszá válik, tehát ezen két útra való felhajtás is matricaköteles.

Változik-e valami a matricákkal kapcsolatban?

A felelős minisztérium sajtóosztályának munkatársa nyilatkozott arról, hogy az autópályamatricák áraikat tekintve semmiféle módosításokon nem estek át, ebből kifolyólag a már jól megszokott, 2012-ben bevezetett ár lista él továbbra is, és előreláthatólag élni fog a következő évben is. Az a tavalyi újítás sem került módosításra, amely kimondja, hogy a tárgyév autópályamatricáját már az előző év decemberében meg lehet vásárolni, tehát a 2018-as autópályamatricákat a 2017-es év decemberében is meg veheti az, aki erre igényt tart.

Ezen tények alapján levonható a következtetés, hogy a 2018-as év csupán annyi reformot hoz a pályamatricák életébe, hogy a fentebb feltüntetett két útszakasz ezentúl díjköteles lett, tehát bővült a matricakötelezettség lefedettsége, azonban sem árban, sem vásárlási lehetőségekben nem esett át semmiféle módosításon.

Használatarányos útdíj vagy autópályamatrica?

Számtalanszor alakult már ki vita arról, hogy a használatarányos útdíj, vagy az autópályamatrica az igazságosabb díjfizetési rendszer, és noha egyértelműen szeparálhatók a két tábor képviselői, a szaktárca elmondása alapján csak akkor kerül felülbírálásra a jelenlegi rendszer, és akkor lennének nyitottak annak megváltoztatására, amennyiben az autósok tömege kérvényezné azt. Mivel erre eddig nem került sor, a tárca elmondta, hogy a matricarendszerről szóló átalakítás eddig nem került napirendre.

Természetesen mindkét rendszernek megvannak a maguk előnyei és hátrányai, és mint olyan, egyes sofőröknek az egyik rendszer a kedvezőbb, míg másoknak a másik lenne.

Az autópálya matrica rendszer pro érve egyértelműen az, hogy a pályákat rendszeresen használó sofőrök nem verhetik magukat csillagászati költségekbe, hiszen számukra – gyakran használt útszakasztól függően – a maximálisan elköltendő összeg az éves megyei, esetleg az éves országos matrica ára. Hiába használja ki az egyik sofőr a másiknál jobban ezt a matricát, mindketten ugyanazt az összeget fizetik ki. Ennek contra érve ebből fakadóan az, hogy vannak, akik csak nagyon ritkán tévednek fel az autópályákra, ennek ellenére nekik is meg kell vásárolniuk legalább a tíznapos matricát, amely sok esetben kihasználatlan marad, így a sofőrök úgy érzik, ez egy ablakon kidobott pénzösszeg.

Az azonban tény, hogy egy használatarányos útdíjrendszer a jelenlegi elképzelések keretei között csak azoknak lenne hasznos, akik ritkán használják a díjköteles szakaszokat.

2015 januárjától módosulás történt a járművek díjkategóriái között. Ettől a hónaptól kezdve ugyanis a D1 kategóriából kiváltak a már D2 kategóriába tartozó járművek, azonban erről még mindig sok sofőr megfeledkezik, így az autópálya matrica vásárlásakor hibás díjkategóriát tüntetnek fel.

Emellett Veszprém megye matricája is meglehetősen aránytalanul kelendő, amelyre esetleges magyarázatként szolgálhat az is, hogy sok a tévesztés.

Szaporodik a bevétel

Ebben az éven összesen mintegy 370 ezer autópálya matricát vásároltak, amely a tavalyi évhez képest 12,2 százalékos növekedést mutat. Októberig 62,1 milliárd forint bevételt hoztak az értékesített matricák, amely 5,3 milliárd forinttal több, mint a 2016-os évben.